TOKAJ: Folytatódó vita a névhasználatról

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať

POZSONY, Július 26. Magyarország követeli, hogy az Európai Bizottság törölje az eredetvédett földrajzi elnevezés, a Tokaj használati jogát Szlovákia számára. Budapest azzal érvel, hogy az Európai Bizottság hibát követett el, amikor szlovák kérésre idén februárban bejegyezte, mert akkor a szlovák törvényben az a megnevezés, hogy Tokaj nem szerepelt – tájékoztatott Simon Zsolt földművelésügyi, környezetvédelmi és régiófejlesztési miniszter. Ez a következménye a korábbi minisztériumi vezetés szakmai hibáinak – tette hozzá Simon.

Szlovákia ebben a perben az Európai Bizottság oldalán vesz részt. Az ehhez szükséges dokumentumok benyújtására 6 hét áll a rendelkezésére. Simon a sajtóértekezleten elmondta, mindent megtesz annak érdekében, hogy Szlovákia is használhassa a Tokaj megnevezést.

A szlovák bortermelők számára idén júniustól, a borászati törvény áprilisi módosításának hatályba lépésétől vált lehetővé a Tokaj megnevezés alkalmazása.

SITA

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Viac k osobe Simon Zsolt