MÉDIA: A legtöbb újságírót Iránban tartják fogva

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Média_irán
Foto: SITA/AP

NEW YORK március 10. (WEBNOVINY) – A világ börtönbe zárt újságíróinak egyharmadát Iránban tartják fogva. Az Újságírók Védelmi Bizottságának (UPJ) honlapján nyilvánosságra hozott legutóbbi jelentésében arról számol be, hogy az iráni börtönökben jelenleg 52 újságíró sínylődik. Számuk drasztikusan emelkedett a tavalyi választásokat követő zavargások után, ezek szórványosan ma is folytatódnak. Csak februárban 12 újságírót börtönöztek be Teheránban, hetet engedtek szabadon.

„Iránban állandóan növekszik a nyomás a méuia képviselői ellen, ez a helyzet szörnyű“ – mondta CPJ ügyvezető igazgatója, Joel Simon. Hozzátette, hogy az iráni kormány végül elveszti háborúját az információ terjesztői ellen, de az újságíróknak rettenetes árat kell fizetniük érte. A CPJ csatlakozott a letartóztatott újságírók szabadon bocsátásáért küzdő emberi jogvédő szervezetekhez. Az iráni kormány „a rendszer elleni propaganda terjesztésével“ vádolja a legtöbb újságírót.

A bebörtönzött újságírók számát tekintve második helyen Kína áll, ahol 24 újságíró van börtönben, a harmadik Kubában 22. Egy év alatt legtöbb újságírót Törökországban tartóztattak le, 1996-ban 78-an kerültek börtönbe.

SITA

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať